2012. március 21-én 11 óra három perckor, Kiss Márta Eötvös utcai lakásában hivatalosan és mágikusan megalakítottuk az Átjárók csoportját.
Átjárók csoport a Katolikus Rádióban
Vizivárosi Galériában kiállításunk 2013 ápr : "Személyes kapcsolat aranyokkal"
Átjárók a Vízivárosban
Hamvas Béla egyszer egy képzőművészeti kiállításra betérvén, mielőtt
még egyáltalán körülnézett volna, szigorúan azt közölte: „Egyáltalán nem
érdekel, hogy festészetileg jók, vagy nem jók a képek. Csak egyetlen dolog
érdekel. Az, hogy a művek alkalmasak-e meditációs objektumnak.”
Én korántsem vagyok ilyen kérlelhetetlenül szigorú. Mindazonáltal e
tárlatra nyugodt szívvel invitálnám meg Hamvast. Felületes, első
körbetekintésre is látható, hogy több dologhoz lehet közünk itt tartózkodásunk
alatt a puszta vizuális kényeztetődésnél.
A hindu világkép szerint, persze amit itt látunk, az is mind a Mája fátyla.
Az anyagi világ káprázata, ami bűnös módon eltakarja az isteni bölcsesség tiszta
fényét. Négy festőművésznő – Osgyányi Sára, Schnedarek Réka, Kiss Márta,
Gesztelyi Nagy Zsuzsa - virtuóz szakmai tudással, lenyűgöző érzékletességgel
mutatja meg azt a világot, ami ugyan eltakarja a hindu hiedelem szerinti
érzékfeletti szellemiséget, ám éppen az ábrázolás által segít is bepillantani oda.
Nem véletlenül lett Átjárók Festészeti Csoport a nevük.
Miközben plasztikusan megragadnak és felmutatnak tájakat, alakokat,
motívumokat, s gyönyörködhetünk a színesen lüktető látványokban, mindahány
apropójuk alkalmat kínál arra, hogy a konkrét tárgyakat katalizátorként éljük
meg. Igen, a festészet ürügy, szakralizáló, közvetítő anyag, hogy általa
élhessünk át spirituális kalandot, átjárót a materiális világon túlra.
Megnyilvánulnak a létezés elementáris örömével – még az itt-ott
melankolikusabb hangvétel is magán hordozza az élet ujjongó ámulatát – ám
mindezek által nem csupán a valóságot magasztalják föl. Mintha egy spirituális
túrára invitálnának.
Előzékeny és hiteles mediátorok.
Figyelmességük nem tolakodó, az a néző is jól jár, aki pusztán azt szereti
látni egy tárlaton, amit ismer és felismer. „Jé, milyen szépen festettek meg
mindent, szinte tapintható, szimatolható, amit láttatnak.” De akár a buddhista
imamalmoknál, ahol elég a közelében lenni a beavatás jeleihez, akkor is hatnak,
ha ésszel nem appercipiáljuk, éppen így itt is bízhatunk abban, hogy a látható
világ mögötti tartalmakkal is kapcsolatba kerülünk.
A hitelesség minden művészet élet-halál kérdése. A legkidolgozottabb
formák válnak fájóan üressé, a legharmonikusabb ritmusképletek lesznek holt
csörömpöléssé, a legszínesebb lüktetések zuhannak a hiábavalóság
kietlenségébe, ha nincs meg az alkotás epikai hitelessége. Akkor hiába
kacérkodunk a legősibb tanításokkal, jelekkel.
A négy művész személyes invenciója garantálja a hitelességet. Nem
keresnek különleges motivációkat, divatos trendeket, nem igazodnak az éppen
aktuális mainstream-hez, egyszerűen saját spirituális sodratukhoz hűek.
Jelen kiállításuk címe: Személyes kapcsolat aranyokkal… Kifejező, találó
cím. Odafordulásuk egy-egy kiválasztott témájukhoz a néző számára is
még egyáltalán körülnézett volna, szigorúan azt közölte: „Egyáltalán nem
érdekel, hogy festészetileg jók, vagy nem jók a képek. Csak egyetlen dolog
érdekel. Az, hogy a művek alkalmasak-e meditációs objektumnak.”
Én korántsem vagyok ilyen kérlelhetetlenül szigorú. Mindazonáltal e
tárlatra nyugodt szívvel invitálnám meg Hamvast. Felületes, első
körbetekintésre is látható, hogy több dologhoz lehet közünk itt tartózkodásunk
alatt a puszta vizuális kényeztetődésnél.
A hindu világkép szerint, persze amit itt látunk, az is mind a Mája fátyla.
Az anyagi világ káprázata, ami bűnös módon eltakarja az isteni bölcsesség tiszta
fényét. Négy festőművésznő – Osgyányi Sára, Schnedarek Réka, Kiss Márta,
Gesztelyi Nagy Zsuzsa - virtuóz szakmai tudással, lenyűgöző érzékletességgel
mutatja meg azt a világot, ami ugyan eltakarja a hindu hiedelem szerinti
érzékfeletti szellemiséget, ám éppen az ábrázolás által segít is bepillantani oda.
Nem véletlenül lett Átjárók Festészeti Csoport a nevük.
Miközben plasztikusan megragadnak és felmutatnak tájakat, alakokat,
motívumokat, s gyönyörködhetünk a színesen lüktető látványokban, mindahány
apropójuk alkalmat kínál arra, hogy a konkrét tárgyakat katalizátorként éljük
meg. Igen, a festészet ürügy, szakralizáló, közvetítő anyag, hogy általa
élhessünk át spirituális kalandot, átjárót a materiális világon túlra.
Megnyilvánulnak a létezés elementáris örömével – még az itt-ott
melankolikusabb hangvétel is magán hordozza az élet ujjongó ámulatát – ám
mindezek által nem csupán a valóságot magasztalják föl. Mintha egy spirituális
túrára invitálnának.
Előzékeny és hiteles mediátorok.
Figyelmességük nem tolakodó, az a néző is jól jár, aki pusztán azt szereti
látni egy tárlaton, amit ismer és felismer. „Jé, milyen szépen festettek meg
mindent, szinte tapintható, szimatolható, amit láttatnak.” De akár a buddhista
imamalmoknál, ahol elég a közelében lenni a beavatás jeleihez, akkor is hatnak,
ha ésszel nem appercipiáljuk, éppen így itt is bízhatunk abban, hogy a látható
világ mögötti tartalmakkal is kapcsolatba kerülünk.
A hitelesség minden művészet élet-halál kérdése. A legkidolgozottabb
formák válnak fájóan üressé, a legharmonikusabb ritmusképletek lesznek holt
csörömpöléssé, a legszínesebb lüktetések zuhannak a hiábavalóság
kietlenségébe, ha nincs meg az alkotás epikai hitelessége. Akkor hiába
kacérkodunk a legősibb tanításokkal, jelekkel.
A négy művész személyes invenciója garantálja a hitelességet. Nem
keresnek különleges motivációkat, divatos trendeket, nem igazodnak az éppen
aktuális mainstream-hez, egyszerűen saját spirituális sodratukhoz hűek.
Jelen kiállításuk címe: Személyes kapcsolat aranyokkal… Kifejező, találó
cím. Odafordulásuk egy-egy kiválasztott témájukhoz a néző számára is
követendő példa lehet, nem adnak esélyt mesterkélt, álságos, bár mégoly
sikerrel kecsegtető allűröknek. Helyette az a meghitt, befelé forduló, önnön
lélektani rezdüléseire figyelő, abból építkező szemlélet dominál, ami minden
dekoratív, deklamáló megnyilvánulásnál hatásosabb és mélyebben érintő.
Gesztelyi Nagy Zsuzsa egyik festői ciklusában a színes textilek
mintázatát, gyűrődéseit, anyagszerűségét használja jelrendszernek, másutt a
gyerekkori élmények motiválják. Mondhatjuk, mindegy mihez nyúl, mit használ
médiumként, abból a fényből táplálkozik, épít és közvetít, ami szándéktalanul
átdereng a valóság bármely arculatán.
Schnedarek Réka portréi, – vagy itt most nem látható –kislányának arany
topánkái egyszerre megidézői a lélegző, pulzáló életnek, s apoteózisai a puszta
létezés misztikumának. Közben beláthatjuk, hogy nem tévedhetünk: bármit és
bárkit jelenít meg, nem csak láthatjuk, de át is élhetjük a megidézett sugallta
lelkületet. (Dacolva akár a rideg materialisták szkepszisével.)
Kiss Márta alakjai sajátos kettőséget mutatnak. A véletlennek ható
pillanatokban, amiket megállít, időtlenné zendül, árad az éteri ünnepélyesség. És
ugyanez megfordítva is áll: mintha az élet méltósága, komor törvényei közepette
rendre ott incselkedne a kedves humor esetlegessége. Hogy hihető legyen: a
kegyelmi állapot víziója nem csupán a felszabadító könnyek áradatára apellál,
de a mindent megbocsátó mosoly kompetenciájára is.
Osgyányi Sára úgy mutatja meg a jól ismertnek vélt világot, hogy
ámulhatunk. A tudás legyen bár mégoly természettudományos, egzakt,
adatokon, igazolt ismereteken, törvényeken alapuló – kevesebb, mint az általa
láttatott képzet. Emlékezzünk Aquinói Szent Tamás kérdésére: „Hol lenne a
világ, ha csupán értelmére hagyatkozna a hit megismerésében?” És fele rá: „A
legteljesebb sötétségben.”
Ezek az érzékletes piktúrák számomra azt sugallják, hogy bölcsesség és
életöröm nemcsak összeegyeztethető, de egymásból következő attitűdök.
Bekebelezésükhöz javaslom, hogy bánjanak a látvánnyal egyfajta virtuális
sorsjegyként, amiről úgy szoktak levakargatni egy fedőréteget, hogy
megláthassák, nyertek-e. Isten őrizz, hogy a képeket ténylegesen érintsék!
Csupán időhiányos űzöttségük hályogát hántsák le, ami önök, és a művek között
blokkolhatja azt a spirituális emanációt, aminek hiányától egy életen át
koldulhatunk, parapszichikus sivárságban elveszve.
Egyszerűsített változatban azt kérem, engedjék megjutalmaztatni
magukat. Pazarolják az időt e művek között. Adjanak esélyt, hogy a
bevezetőben idézett Hamvas Béla-i meditációs állapot bekövetkezhessen.
Osgyányi Sára, Schnedarek Réka, Kiss Márta és Gesztelyi Nagy Zsuzsa
már megtették, ami az ő feladatuk.
Most önökön sor.
sikerrel kecsegtető allűröknek. Helyette az a meghitt, befelé forduló, önnön
lélektani rezdüléseire figyelő, abból építkező szemlélet dominál, ami minden
dekoratív, deklamáló megnyilvánulásnál hatásosabb és mélyebben érintő.
Gesztelyi Nagy Zsuzsa egyik festői ciklusában a színes textilek
mintázatát, gyűrődéseit, anyagszerűségét használja jelrendszernek, másutt a
gyerekkori élmények motiválják. Mondhatjuk, mindegy mihez nyúl, mit használ
médiumként, abból a fényből táplálkozik, épít és közvetít, ami szándéktalanul
átdereng a valóság bármely arculatán.
Schnedarek Réka portréi, – vagy itt most nem látható –kislányának arany
topánkái egyszerre megidézői a lélegző, pulzáló életnek, s apoteózisai a puszta
létezés misztikumának. Közben beláthatjuk, hogy nem tévedhetünk: bármit és
bárkit jelenít meg, nem csak láthatjuk, de át is élhetjük a megidézett sugallta
lelkületet. (Dacolva akár a rideg materialisták szkepszisével.)
Kiss Márta alakjai sajátos kettőséget mutatnak. A véletlennek ható
pillanatokban, amiket megállít, időtlenné zendül, árad az éteri ünnepélyesség. És
ugyanez megfordítva is áll: mintha az élet méltósága, komor törvényei közepette
rendre ott incselkedne a kedves humor esetlegessége. Hogy hihető legyen: a
kegyelmi állapot víziója nem csupán a felszabadító könnyek áradatára apellál,
de a mindent megbocsátó mosoly kompetenciájára is.
Osgyányi Sára úgy mutatja meg a jól ismertnek vélt világot, hogy
ámulhatunk. A tudás legyen bár mégoly természettudományos, egzakt,
adatokon, igazolt ismereteken, törvényeken alapuló – kevesebb, mint az általa
láttatott képzet. Emlékezzünk Aquinói Szent Tamás kérdésére: „Hol lenne a
világ, ha csupán értelmére hagyatkozna a hit megismerésében?” És fele rá: „A
legteljesebb sötétségben.”
Ezek az érzékletes piktúrák számomra azt sugallják, hogy bölcsesség és
életöröm nemcsak összeegyeztethető, de egymásból következő attitűdök.
Bekebelezésükhöz javaslom, hogy bánjanak a látvánnyal egyfajta virtuális
sorsjegyként, amiről úgy szoktak levakargatni egy fedőréteget, hogy
megláthassák, nyertek-e. Isten őrizz, hogy a képeket ténylegesen érintsék!
Csupán időhiányos űzöttségük hályogát hántsák le, ami önök, és a művek között
blokkolhatja azt a spirituális emanációt, aminek hiányától egy életen át
koldulhatunk, parapszichikus sivárságban elveszve.
Egyszerűsített változatban azt kérem, engedjék megjutalmaztatni
magukat. Pazarolják az időt e művek között. Adjanak esélyt, hogy a
bevezetőben idézett Hamvas Béla-i meditációs állapot bekövetkezhessen.
Osgyányi Sára, Schnedarek Réka, Kiss Márta és Gesztelyi Nagy Zsuzsa
már megtették, ami az ő feladatuk.
Most önökön sor.
Szerényi Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése