Bent és kint 80x110 cm, olaj, vászon, 2013
Szándékomban volt a városi sorozatot folytatni, amelyben
minden nap látható figurákat festek meg ilyen-olyan helyzetben. Nézegettem az
összegyűjtött fotókat, milyen karakterek legyenek következő képem szereplői, és
egyértelműen megfogott két utcai hegedülős bácsika. A hegedűs témája valamiért
vissza-visszatér a képeimen, és még mindig rá tudok hangolódni. Próbáltam
elképzelni a képet, de azt éreztem, hogy valami falba ütközöm. A városi sorozat
képeinek határozott mérete van (60x40 vagy 60x70 cm), és ez valamelyest
korlátozza a témát illetve a kompozíciót.
Vágytam arra, hogy tágítsam a kereteket, ami egyrészt a
méret növelésével is jár, ugyanakkor már azzal sem elégedtem meg, hogy csak úgy
megfessek valamit, ami hirtelen megfog.
Valahogy a mélyére akartam ásni. Miért érdekelnek ezek a
karakterek? Mi vonz, mi fog meg bennük?
2013. 02. 01-én ezt írtam:
..az
jutott az eszembe, hogy a két hegedülő bácsi megjelenhetne egy teljesen fura,
bizarr környezetben. Egy havas hegy tetején, egy dzsungel közepén tigrisek
között, lótuszos tó partján, ahol fehér hasú leányok fürdőznek… vagy mit tudom
én. Nem tudom, mi legyen a körítés, és még a hozzáállásomat se tudom és értem…
gondolkozzak-e rajta, meditáljak-e, tervezzek-e bele jelentést… csak annyit
érzek, hogy most már jó lenne kilépni azokból a keretekből, amik által egy
kicsit lehatároltam magam.
Beléphet a
képbe a szürrealizmus: mit is társítsak a motívumhoz? Mert persze az egésznek
biztos lesz valami értelme, csak nem tudom, hogy mi. Ez most egy jó mozi, hogy
pergetem magam előtt a képeket, milyen helyzetben, környezetben tudnám őket
elképzelni. Bennem van, hogy legyen valami meglepő dolog. Legyen benne
hétköznapiság, de pont a meglepő mivolta miatt legyen különös, bizarr,
megállító. De hol és hogy találom meg magamban a megfelelő képet?
Ebben a
két bácsiban számomra megvolt a vidámság, jókedv, lazaság és szabadság. Valami
nagyon jó minőség és energia jött át belőlük, annak ellenére, hogy talán egy
kis bor vagy pálinkagőz is körbelengte őket. Ezt a vidámságot, szabadságot és
lazaságot szeretném a képre is, mert most önmagamban is érzem ezeket a
minőségeket. Igen, egy vidám képet szeretnék, ami nevettet is.
De
ez persze még nem volt elég, tovább akartam ásni magamban. És az új kép
kompozíciója azon nyomban „beugrott”, amikor tudatosult bennem, mit is jelent
számomra a két hegedülős bácsi figurája.
02.04-i
naplórészlet:
Egy kicsit
ásnom kellett magamban. Itt van ez a két hegedűs, de miről szólnak, mit
jelenítenek meg? Eddig tényleg úgy festettem, hogy csak beugrott a kép, és nem
firtattam, honnan jön, mit jelent… de most már igényem van egy tudatosabb
megközelítésre.
A múltkor
elkezdtem pedzegetni, hogy ez a két hegedűs figura nagyon megkapott, azt is
leírtam, hogy a vidámságot, jókedvet, lazaságot, szabadságot jelenítik meg
nekem. De már amikor leírtam, akkor is felmerült bennem a kérdés, hogy tényleg?
Tényleg olyan felhőtlenül vidámak? A vidámság, a jókedv nem csak valami
felszín, ami egy mélyebb szomorúságot akar kendőzni? Persze a bácsik körül ott
leng a „bor vagy pálinka gőz is”, ami szintén utalhat erre az elkendőzésre. És
ekkor bevillant az apróbojtorján. Hát persze! Na, ekkor összeállt bennem a kép.
(Itt
egy kicsit meg kell szakítanom a fejtegetést, hogy érthetővé váljon, mit is
jelent, hogy „bevillant az apróbojtorján”. Ebben az időben pont részt vettem
egy Bach virágesszencia tanfolyamon. Az 1930-as években egy angol orvos, Edward
Bach kidolgozott egy új gyógyítási rendszert, ami az ember érzelmi állapotát
veszi alapul, és a fizikai tünetek mögött is lelki gyökereket kutat. Így nem
tüneteket kezel, hanem az érzelmi, viselkedési minták alapján választ a problémára
megfelelő szert. A gyógyító szerek alapja különféle, érintetlen természeti
helyen gyűjtött, vadvirágokból készült esszencia. Bach rendszerében korlátozott
számú (38+1) elixír áll rendelkezésre. Ezekből is van 12 típusszer, amelyeket
megfeleltetett a 12 zodiákus archetípusával. Ennek alapján, attól függően, hogy
melyik zodiákusban állt a Hold, a Nap és az aszcendens az ember születésekor,
elkészíthető egy olyan esszenciakeverék, ami az ember típusgyógyíre lehet. Ez
nem feltétlenül az alkati szer, de hosszabb szedése nagyon finoman tudja
hangolni az emberi lelket.
Az
itt szóba került apróbojtorjánhoz a következő karaktert kapcsolja E. Bach:
„Kedélyes, vidám emberek, akik szeretik a nyugalmat. A viták és veszekedések
lehangolják, kifárasztják őket, így sok mindenről lemondanak, hogy ezt
elkerüljék. Bár általában maguk is problémákkal küzdenek, nyugtalanok,
gondterheltek, szenvednek testileg, lelkileg, gondjaikat mégis humoros álarc
mögé rejtik. Bartáként és társként nagyra értékelik őket. Gyakran nyúlnak
droghoz vagy alkoholhoz azért, hogy könnyebben, jó kedéllyel viseljék
megpróbáltatásaikat.” Ez a karakter nem vállalja sem a belső, sem a külső
konfliktusokat, saját magával és környezetével is igyekszik elhitetni, hogy
minden rendben van.)
Naplórészlet
folytatódik:
Érdekes
kapcsolatom van most az apróbojtorjánnal. Amikor kiderült, hogy Bach doktor (vagy
az angol asztrológus) a nyilashoz kapcsolta ezt az esszenciát, meglepődtem.
Bennem elég karakteres a nyilas vonás, de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni
azzal, hogy én és az apróbojtorján. Hisz én annyit foglalkozok magammal,
szembenézek a mélyeimen rejlő dolgokkal… de mégis, egy egy vonásban felismerem
magamban azt a minőséget, amit ez a növény képvisel. Például kerülöm a
konfliktusokat. Kifelé hajlamos vagyok a könnyed, mosolygós énemet mutatni, és
az emberek nem is értik az önarcképeimet, amin az a Mártika látszik, aki
szembenéz önmagával, és nem az, aki a külvilág fele fordul.
Beugrott
ez a kép is:
Elhúzom a nótáját - 60x70 cm, olaj, vászon, 2010
Hát ez is pont erről szól. Milyen érdekes a hegedülő zenész szimbolikája!
De eszembe jut akkor már a túrórudis kép is, ott is
megjelenik ez a vonulat.
Mélabú - 90x80 cm, olaj, vászon, 2007
Ezen a túrórudis képen is: a hölgy rudiba és
hegedűszóba fojtja a bánatát. Bár ő nem is mutatja a világ felé, hogy hú de
frankón jól van minden. Csak magam számára is érdekes felfedezni a gyökereket,
egy egy motívum milyen ívet jár be a festészetemben.
Mama hegedül és közben gyógyul - 60x50 cm, olaj, vászon, 2007
De
ha már a hegedű… ott van a mamás kép is. Drága mama. Mama hegedül, és közben
gyógyul. Szegény, amikor már elég beteg volt, és a látása is nagyon legyengült,
nem talált sok örömöt az életben. A hegedülés volt az egyik, ami fel tudta
vidítani.
Szóval a
két hegedülős bácsika most kihagyhatatlan, de a jelenségük immár egy tudatos
szintre emelkedik. A kép úgy jelent meg, hogy egy finom kis enterieurben ül egy
lány, aki teát szürcsöl. (Ha már lúd, legyen kövér, hadd csemegézzek és
csámcsogjak finom kis porcelán, fény-árnyék, kézmozdulat, gyümölcs csendélet-részleteken).
Látszólag
a lány elmélyed a gondolataiban, csönd van körülötte, befelé figyel, ugyanakkor
látszik, hogy jó a kedve, valami halvány belső mosoly és fény ül az arcán.
Kontrasztként pedig megjelenik a képen a két hegedülő figura, akik megmutatják
ezt a borgőzös, vidám, viccelődős felszínt. Persze ez egy szürrealisztikus
momentum lesz, mert a két figura méretben egész más lépték, mint a lány, talán
az ablakpárkányon állnak, vagy az asztalon… ezt még kitalálom. És akkor így az
apróbojtorján két minősége megmutatkozhat. „A látszatharmóniától a belső
békéig.”
Márti! Ez csodás!!!! Ez szuper téma! Tetszett ez a megfogalmazás: a külső és belső konfliktusokat nem vállaló személy....
Azt érzem ez a nem vállalás, a társadalmilag inkább helyeselt és megértett magatartás. Arra néznek furán, aki beszél a külső belső-konfliktusairól, -Minek foglalkozol te annyit ezekkel a dolgokkal? szokták számon kérni.
Sok minden egyesül ebben a szimbólumban, de most úgy látom, a hegedű a képeiden az édes-bús bánat, a mélység, a dráma átadója, és a gyógyulás a hegedűszóval történik.
A túrórudis nőnek nem elfeledteti a bánatát a dal, hanem megjeleníti, ami elfeledteti, az pont a túró rudi. Lehet így értelmezni? Az én felfogásom szerint a feladat a hegedűt hallgatni és átélni, megismerni, megérteni a bút, leszállni a sötétség mélyére és megszerezni a kincseket. Most, hogy itt a téma, kéne festenem dudást! Ismeritek a dalt.
"Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni,
ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni!
Aki dudás akar lenni
pokolra kell annak menni
ott vannak a férges kutyák
abból lesznek a jó dudák
Aki dudás akar lenni
pokolra kell annak menni
ott is azt kell neki fújni,
hogy ő dudás akar lenni "
http://www.youtube.com/watch?v=tM4myv3zxyQ
A dudás mágus és művész, teljesen skorpió szimbólum. Hozzá tartozik az alvilág, tudat alatti, lélek-mély, pince, pokol, holtak birodalma...stb. Ezekről a helyekről van tudása és tapasztalata. Valami van ott a sötétben, amire szükség van idefent is. Valakinek le kell menni felhozni.
A teázó nőd a kanapén (én úgy látom) szomorú, mögötte Buddha is szomorú és a (hádészi) fekete macska is lehajtja a fejé, valamit keres, mint ahogy a nő is valamit keres belül, valamit ami most még nincs, ami hiányzik. A lakása szép, mintha minden meglenne, tea, cica, színek, párna, szőnyeg, panoráma, idő önmagára, csupa jólét, de ő kivágyakozik, az ablak felé néz (családállításon aki az ablakot nézi, az ki akar menni az életéből). És mi van ott? Az édesbús hegedű. Az érzések.
Márti! Ez csodás!!!! Ez szuper téma! Tetszett ez a megfogalmazás: a külső és belső konfliktusokat nem vállaló személy....
Azt érzem ez a nem vállalás, a társadalmilag inkább helyeselt és megértett magatartás. Arra néznek furán, aki beszél a külső belső-konfliktusairól, -Minek foglalkozol te annyit ezekkel a dolgokkal? szokták számon kérni.
Sok minden egyesül ebben a szimbólumban, de most úgy látom, a hegedű a képeiden az édes-bús bánat, a mélység, a dráma átadója, és a gyógyulás a hegedűszóval történik.
A túrórudis nőnek nem elfeledteti a bánatát a dal, hanem megjeleníti, ami elfeledteti, az pont a túró rudi. Lehet így értelmezni? Az én felfogásom szerint a feladat a hegedűt hallgatni és átélni, megismerni, megérteni a bút, leszállni a sötétség mélyére és megszerezni a kincseket. Most, hogy itt a téma, kéne festenem dudást! Ismeritek a dalt.
"Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni,
ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni!
Aki dudás akar lenni
pokolra kell annak menni
ott vannak a férges kutyák
abból lesznek a jó dudák
Aki dudás akar lenni
pokolra kell annak menni
ott is azt kell neki fújni,
hogy ő dudás akar lenni "
http://www.youtube.com/watch?v=tM4myv3zxyQ
A dudás mágus és művész, teljesen skorpió szimbólum. Hozzá tartozik az alvilág, tudat alatti, lélek-mély, pince, pokol, holtak birodalma...stb. Ezekről a helyekről van tudása és tapasztalata. Valami van ott a sötétben, amire szükség van idefent is. Valakinek le kell menni felhozni.
A teázó nőd a kanapén (én úgy látom) szomorú, mögötte Buddha is szomorú és a (hádészi) fekete macska is lehajtja a fejé, valamit keres, mint ahogy a nő is valamit keres belül, valamit ami most még nincs, ami hiányzik. A lakása szép, mintha minden meglenne, tea, cica, színek, párna, szőnyeg, panoráma, idő önmagára, csupa jólét, de ő kivágyakozik, az ablak felé néz (családállításon aki az ablakot nézi, az ki akar menni az életéből). És mi van ott? Az édesbús hegedű. Az érzések.